Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér

Egészséginformatika. Folyamatoptimalizálás. Digitalizáció.

"A Liferay rendszer hosszabb távon is biztos megoldást jelenthet, hiszen széles körben alkalmazott ipari megoldás, mely mind technológiai, mind szakember-rendelkezésre állás tekintetében stabil."

Szabó Bálint

Országos Kórházi Főigazgatóság Informatikai főigazgató-helyettes

Az EESZT létrehozásának ötlete már több, mint 10 éve született, amikor az egészségügyi irányítás egy merőben újszerű fejlődési utat jelölt ki. Az elsődlegesen kitűzött cél pedig egy olyan ágazati szintű megoldás volt, mely a hazai egészségügyi környezet sajátosságai mellett lehetővé teszi a  nemzetközi jó gyakorlatok és bevált technológiák adaptálását. Jelentős hatással bírt például az észtek és az Egyesült Királyság mintája, valamint az észak-európai országok rendszerei.

Fontos volt, hogy a korábban szigetszerűen működő információs rendszereket összekapcsolják egymással Magyarország teljes területén, illetve hogy olyan modern központi szolgáltatások is elérhetőek legyenek, mint az elektronikus recept, elektronikus beutaló, eProfil, valamint az egészségügyi dokumentumok megtekintését szolgáló alrendszerek. 

A megvalósítás kihívásai

Mivel egy nagy léptékű rendszer kialakításáról volt szó, mely az ország teljes lakosságát célozza, az adatbiztonság és a rendelkezésre állás különös figyelmet kellett kapjon, valamint a szolgáltatók és szakemberek felkészítése is kiemelt fontosságú volt és sok kihívást tartogatott.​​

A legnagyobb kihívást talán az ágazati igények folyamatos követése és naprakész támogatása jelentette, rendkívül szűk és feszített időkeretben.

A rendszer úgy van tervezve és méretezve, hogy a megfelelő válaszidőt biztosítani kell nagyszámú tranzakció esetén is, hiszen a betegellátás folyamata nem sérülhet, így csak jövőt álló technológiák jöhettek szóba, így a skálázhatóság is alapkövetelménnyé vált. Néhány adat az EESZT jelenlegi forgalmáról: átlagosan napi 33 000 állampolgári belépés, 25 000 ágazati felhasználói belépés történik és naponta 850 000 db új recept kerül a rendszerbe.
 

Liferay alapú megoldás a problémára

A COVID-19 járvány hatalmas figyelmet irányított az EESZT portálra és kiegészítő rendszereire, mely rengeteg kihívást hozott magával, hiszen korábban nem létező igények funkcionális kielégítésére lett szükség. Így született az oltás időpontfoglaló illetve az oltás adminisztrációs felület is, melyek komplex, a járványügyi helyzethez és az igényekhez folyamatosan alkalmazkodó szolgáltatások. Mindkettő a mai napig folyamatos fejlesztés alatt áll.
Lényeges fejlesztés még az ágazati portálon működő adatközlő is, mely lehetővé tette, hogy a kórházak naponta elérhetővé tegyék a különböző erőforrásaikhoz
tartozó adatokat, segítve ezzel az Operatív Törzs munkáját. Ugyancsak a járványhelyzet által indukált igények kielégítése kapcsán készült el az eszközrendelő rendszer is, amely felületet biztosít az intézmények védőeszköz-beszerzési folyamatához.

Bár a fejlesztések fő sodorvonalát a fentiek jelölték ki, nem csak orvosi felhasználásra készültek informatikai termékek. A Liferay alapon valósult meg az OMSZ által használt mintavételi időpontfoglaló alkalmazás is.

Fontos kiemelni a digitális szolgáltatások jelentős szerepét is a vírus elleni küzdelemben, hiszen általuk biztonságosabbá és hatékonyabbá vált az ellátás menete, mely segítségével csökkenteni lehet a beteg-orvos személyes találkozások számát. Ezen cél elérését szolgálja például a távoli vényfelírás, a leletek és a beutalók elektronikus továbbítása, valamint az EESZT-hez kapcsolva kialakított központi kórházi COVID adatgyűjtő és adatszolgáltató rendszer is. 

Az EESZT jövője

A jövő egyértelműen a központi egészséginformatikai irányítási rendszer bevezetése felé halad. Több Liferay alapú alkalmazás is készült, melyek fejlesztése az új igények mentén folyamatosan zajlik, ilyen például a harmadik oltáshoz kapcsolódó időpontfoglalás.
Az EESZT továbbfejlesztésének keretében csökkenhetnek az orvos-adminisztratív terhek, nőhet az elektronikus dokumentumtárolási képesség, több központi támogató szolgáltatás jön majd létre, de a várólisták központi kezelése és a központi egészségügyi mobil applikáció és az eHealth megvalósítása is kiemelt hangsúlyt kap.
Mind lakossági, mind ágazati szempontból több olyan fejlesztést tervezünk, melyek célja, hogy a figyelmet az egészséginformatika felé tereljék.

További referenciák

Example Link

Mavir Zrt.

Liferay és PHP alapú integrált, digitális megoldások - a hatékonyságnövekedés érdekében 

Example Link

Raiffeisen Bank

Gyors és hatékony ügyfélportál Liferay-re építve - az ügyfelek kényelméért 

Example Link

Szerencsejáték Zrt.

Egyszerűbb, átláthatóbb, könnyebben üzemeltethető online rendszerek - Symfony keretrendszer és az eZ Platform CMS segítségével